Nico Rosberg nyerte az év eddigi legunalmasabb versenyét!
A tavalyi év után ismét győzni tudott Rosberg Braziliában, 13. győzelmét szerezve, második Lewis Hamilton lett, míg harmadik helyen Sebastian Vettel futott be.
Az év eddigi legunalmasabb versenye volt, amit Verstappen és Grosjean előzései dobták picit fel. A dobogósokat Raikkönen követte, az ötödik helyen Bottas futott be, Nico Hülkenberg pedig hatodik helyen futott be. Daniil Kvjat lett a hetedik, míg Felipe Massa nyolcadikként futott be, ám vizsgálják mert jobb hátsó kerekén túlságosan magas guminyomást mértek a rajtrácson. Így hátra is sorolhatják. Grosjean a Lotussal a két pontot érő kilencedik helyen ért célba míg az utolsó pont a pazar előzéseket végrehajto Max Verstappené lett.
Egyetlen kieső volt Carlos Sainz személyében, a versenyen pedig az első négy helyezetten kívűl mindenki kört kapott. Rosberg győzelmével bebiztosította az összetettbéli második helyet, így pedig a harmadik hely kizárásos alapon Vettelé, a Williams csapata pedig Interlagosban bebiztosította a konstruktőri harmadik helyet. Már csak egy futam van hátra a 2015-ös szezonból, az Abu Dhabi nagydíj.