2018. nov 25.

Lewis Hamiltoné a szezonzáró futamgyőzelem!

írta: Békés Ádám
Lewis Hamiltoné a szezonzáró futamgyőzelem!

A világbajnok Lewis Hamilton nyerte az év utolsó futamát Abu Dhabiban! A dobogóra a három élcsapat versenyzői állattak fel. Hamilton mellett Sebastian Vettel és Max Verstappen állhatott dobogóra. 

xpb_971651_1200px.jpg

A már ötszörös világbajnok tehát futamgyőzelemmel zárja a 2018-as szezont. A brit számára ez volt az idei 11. futamgyőzelme és negyedik az Arab Emirátusokban. Hamilton mögött a rivális Sebastian Vettel végzett  a Ferrarival, a dobogó legalsó fokára pedig Max Verstappen és a Red Bull állhatott fel. A hollandnak ez az első dobogós helyezése Abu Dhabiban.

Daniel Ricciardo utolsó futamán a Red Bullal negyedik helyen zárt, míg Valtteri Bottas ötödik lett. Ez az ötödik hely számára nem csak azt jelenti, hogy az élversenyzők közül győzelem nélkül zárt, hanem a bronzérmet is elveszítette. 

Az élmezőnyt Carlos Sainz követi, aki egy zseniális hatodik hellyel búcsúzik a Renault-tól. Mögötte Leclerc hetedik helyével szintén szép eredménnyel hangol 2019-re. Sergio Pérez 8. lett, mögötte pedig a két Haas fért be még a pontszerzők közé Grosjean - Magnussen sorrendben. Fernando Alonso 11. lett, de a világ Forma-1 rajongói őt szavazták meg a nap versenyzőjének. 

46889237_658719967856817_2959928565178564608_n.png

A további sorrendben Hartley, Stroll, Vandoorne és Szirotkin ért még célba. Az Abu Dhabi nagydíj és a technika sok utolsó áldozatot hozott a futam alatt. Esteban Ocon és Pierre Gasly olajszivárgás miatt esett ki. Raikkönen és Ericsson versenye is idő előtt végetért. De Hülkenberg is már az elején búcsúzott miután Grosjeannal akadt össze. 

46709266_2040960299330255_3415872251688386560_n.jpg

Az év utolsó futamán tehát túl vagyunk, de sokak számára egy korszak véget ért a Forma-1-en belül is. Van egy komoly búcsúzónk Fernando Alonso személyében, aki befejezi Forma-1-es pályafutását. Raikkönen utolsó futamán van túl a Ferrari versenyzőjeként, jövőre a Sauberben folytatja. Daniel Ricciardo és a Red Bull Racing közös kalandja is véget ért. Nem utolsó sorban a Red Bull Renault éra is úgy néz ki véget ért. Jövőre ők már a Honda erőforrásait használják. 

Többek számára pedig kérdéses Forma-1-es pályafutásuk folytatása: Vandoorne, Ericsson, Hartley, Sirotkin, Esteban Ocon. Ugyanakkor már a jövő év is jóval kecsegtet. Charles Leclerc a Ferrarinál, Sainz a McLarennél, Pierre Gasly a Red Bull Racing színeiben, Ricciardo a Renaultban és jön egy Antonio Giovinazzi is a Forma-1-be.

Egyszóval a 2018-as szezon véget ért, de vár egy folytatás 2019 márciusában! 

Szólj hozzá

Ferrari Abu Dhabi Győzelem Red Bull Mercedes Vettel Hamilton Verstappen F1 2018