Pascal Wehrlein családban marad
A Mercedes döntött Pascal Wehrlein sorsáról. Ő lesz a Mercedes hivatalos tesztversenyzője 2018-ban!
Tehát marad a Mercedes kötelékében, amivel yitva hagyják előtte az ajtót egy esetleges 2019-es visszatéréshez.
Pascal Wehrlein 2014 óta van a Mercedes kötelékében, köszönhetően annak, hogy a DTM-ben is a Mercedes színeiben vitézkedett. Így a Forma-1-be a DTM-es tapasztalataival érkezett. Több alkalommal is tesztelhette a Mercedest, illetve a Force Indiát a Mercedes motor révén, majd 2015-ben megnyerte a DTM-et.
Egy DTM bajnoki címmel a zsebében érkezett a Forma-1-be mint a Mercedes pártfogoltja. Előbb a Manor, majd a Sauber versenyzője volt. A két szezon alatt a pontverseny táblázatokat nemigen zavarta, mivel mindkét évben az abszolút leggyengébb autóval állt rajthoz. Legjobb eredménye egy nyolcadik hely volt a 2017-es Spanyol nagydíjon.
Több alkalommal lehetett volna az átigazolási piac nyertese, ám ez nem valósult meg. Először Rosberg visszavonulása után lehetett volna, ám a Mercedes nem érezte 100%-ban biztosnak Wehrleint, legutóbb pedig a Williams kosarazta ki Mercedeszestől együtt, helyére egy Szergej Szirotkint leigazolva.
A német-mauritiusi versenyzőnek kb. olyan szezonja mint mondjuk 2015-ben volt. Bár nem elképzelhetetlen a DTM-es kitérő sem, mégis a tesztek nagyrészén résztvehet akár a szezon előtt akár szezon közben.
A csapat ezzel ugyan nyitva hagyta neki az ajtót az esetleges 2019-ben esedékes visszatérésről, ám ez sem feltétlen boritékolható, hogy 1 év kihagyás után látni fogjuk Wehrleint a Forma-1-ben. Ennek az az oka, hogy a Mercedes programjában olyan nevek szerepelnek mint Esteban Ocon, vagy éppen George Russel. Ocon ugyan még a Force India pedáljait nyomja, de a potenciál hihetetlenül nagy, George Russel pedig a Mercedes junior versenyzője szintén jól teljesített az alsóbb kategóriákban, idén pedig a Forma-2-ben rója majd a kilómétereket.
Amennyiben mégsem jönne össze a várt visszatérés, akkor is maradhat nyitott ajtó Wehrlein számára, hiszen a Mercedes is csatlakozik a Formula-E-hez, miután kivonul a DTM-ből 2018 végén.