Ferrari győzelem közel tíz év után Olaszországban
Az idei Olasz nagydíjon Charles Leclerc győzött, aki a Ferrarinak 9 év után szerzett győzelmet a hazai pályán a Tifosknak. A monacói ezzel második győzelmét szerezte meg.
A monacói versenyző összeszedetten versenyzett annak ellenére, hogy nem egyszer hibázott, de ezen a napon ez is belefért. A győzelmére előbb Hamilton, majd Bottas volt veszélyes, de a Ferrari higgadt versenyzéssel védekezte ki a Mercedes támadását. Ezzel pedig zsinórban második győzelmét szerezték Belgium után. Leclerc mögött a két Mercedes végzett: Bottas - Hamilton sorrendben.
A Renault megszerezte idei legjobb eredményét Ricciardo negyedik, Hülkenberg ötödik lett. Ezzel az erős kettős pontszerzéssel feljöttek az ötödik helyre. Őket követte Albon, majd Perez, aki a mezőny végéről kapaszkodott fel. Verstappen is a motorcserés büntetés után a nyolcadik lett. Pontot szerzett hazai pályán Antonio Giovinazzi is, aki a kilencedik lett. Az utolsó világbajnoki pontot Lando Norris és a McLaren vághatta zsebre. A futam talán legnagyobb vesztese Vettel, aki csak a 13. lett, miután a hatodik körben hibázott, majd kishíján balesetet okozott.
Az Olasz nagydíjjal mint a legtöbb évben a Forma-1 búcsút vesz Európának, és robog Kelet felé. A következő állomás Szingapúr lesz.