Érzelmes Ferrari győzelem Belgiumban
Idén először a Ferrarit intették le elsőnek Charles Leclerc személyében, aki első futamgyőzelmének örvendhetett Spában, amit barátjának, egykori versenytársának a tegnap elhunyt Anthoine Hubert tiszteletére ajánlott fel.
Harmadik nekifutásra sikerült a monacói versenyzőnek Pole-ból indulva nyerni. Charles Leclerc a Ferrari idei első győzelmét szerezte, amit a két Mercedes versenyző társaságában Hamilton és Bottasszal ünnepelhette. A dobogósok mögött Vettel jött be, akinek taktikája inkább a biztosnak tűnő dobogós helyezébe került.
Alexander Albon első Red Bull Racingben teljesített futamán az ötödik helyen jött be zseniális előzésekkel a mezőny hátsó feléből. Perez a hatodik lett, Baku óta most először szerzett pontot, csapattársa is pontot szerzett, amivel kettős pontszerzést hoztak a Racing Pointak. A Toro-Rossók is pontokat szereztek. Kvyat a hetedik, Gasly pedig a kilencedik lett. Rajtuk kívül még Nico Hülkenberg szerzett pontot a Renaultnak.
A nap versenyzője az a Lando Norris lett, akinek autója az utolsó körben adta fel a szolgálatot, de nem csak ő vérzett el a legvégén, hanem Antonio Giovinazzi is, aki a kilencedik, tehát biztos pontszerző helyről kötött ki a gumifalba. Rajtuk kívül még a születésnapját ma ünneplő Sainz és Verstappen búcsúzott a verseny elején. Utóbbi az Eau Rouge előtt vágta ota a rajt után.
Azonban ezt a hétvégét nem inkább Leclerc és a Ferrari idei első győzelme, hanem sokkal inkább a tegnap horribilis balesetben elhunyt Anthoine Hubert halála árnyékolja be, aki a tegnapi Forma-2-es futamon veszítette életét. A baleset másik érintettje jól van, bár kettős lábtörés és gerincsérülésről is beszéltek a források. De egy biztos Anthoine Hubert már az égi versenypályákon rója a köröket, akinek emlékét a Forma-1 mindvégig megőrzi.