A "peches ember" szerencsés napja
Kimi Raikkönen épp ma nyolc éve nyerte meg első világbajnoki címét igaz kellet hozzá a szerencse is, de leginkább ő érdemelte meg abban az évben a világbajnoki címet.
Mindez a 2007-es Brazil nagydíjon történt, ahol a verseny alatt más-más állt a világbajnoki címet érő pozícióban. Az időmérőn Massa nyert, Hamilton és Raikkönen előtt, Alonso csak negyedikként várhatta a startot. A rajtnál a két Ferrari jött el elsőnek, majd Alonso is megelőzte Hamiltont, később Hamilton elfékezte magát és a bukótérből a középmezőnybe esett vissza. Az első körben több akció is történt, Yamamoto és Fissichella ütközött, de Liuzzi is összekoccant Kovalainennel, ők még tudták a versenyt folytatni.
A nyolcadik körben pedig valami történt Hamilton autójával, váratlanúl lelassúlt, váltó, vagy hidraulikus probléma miatt, ami miatt visszaesett a tizennyolcadik helyre, innen kezdte el a felzárkózást, de a brit taktikát váltott, amivel esetleg visszajöhet a számára vb. címet érő pozícióba. Közben hulltak az utolsó futam áldozatai, Webber és Button technikai gondokkal küszködött, de Sutil, Vettel és Barrichello is kiállni kényszerűlt, utóbbi klasszikus motorhibával búcsúzott.A boxutcában az első versenyét teljesítő Kazuki Nakadzsima elütötte egyik szerelőjét, majd a 35. körben Kovalainen állt ki. A második kiállásig Alonso volt a képzeletbeli világbajnok, ám a Ferrari látványtalan trükköt hajtott végre, aminek következtében Raikkönen átvette a vezetést és ő lett a legesélyesebb, hogy világbajnokként intsék le.
Az utolsó körök is hoztak izgalmakat Nico Rosberg, Nick Heidfeld és Robert Kubica között, ám ebből a csatából Rosberg jött ki győztesen az utolsó kör végén. A futamot Kimi Raikkönen nyerte, Massa és Alonso előtt. Így Kimi Raikkönen egy ponttal ugyan de megnyerte a világbajnoki címet. Pontott szereztek még : Rosberg, Kubica, Heidfeld, Hamilton és Trulli.
Kimi Raikkönen 28 évesen és 4 naposan lehetetlen helyzetből, de hajrában nyújtott jó szereplésének következtében világbajnok lett, holt versenyben végeztek a McLarenek, de Hamilton ígyis megelőzte Alonsot a végén összetettben. A Ferrari pedig csapatvilágbajnok lett, még akkor is, ha a McLaren pontjait nem veszik el. Ezen a versenyen a Ferrari 201. sikerét könyvelte el, Raikkönen pedig 15. futamgyőzelmét. Kazuki Nakadzsima első versenyét teljesítette, míg Ralf Schumacher utolsó versenyét vett részt a Száguldó cirkuszban.