F1 - Íme az új Ferrari, az SF16-H
Az olasz istálló bemutatta 2016-os versenygépét, ami a várakozásnak megfelelően, azaz festését és filozófiáját tekintve változott az előző évhez képest.
Az olaszok jelentős módosításokat hajtottak végre technikai és esztétikai szempontból. Legszembetűnőbb változás az, hogy a motorborításon és a kocsi oldalán megjelenő, a korábbi időket idéző fehér minta látható.De a csapat rövidebb orkúppal állt elő a tavalyinál, valamint az oldaldoboza is megváltozott. Új hagyományos nyomórudas felfüggesztést használnak már, ami megkönnyítheti elsősorban a mérnökök dolgát, az autó beállítása terén, nekik nagyobb mozgásteret, a versenyzőknek pedig nagyobb stabilitást ad majd.Ebben az autóban az összes Ferrari-dolgozó legjobb tudása van benne, így nyilatkozott James Allison, a Ferrari technikai igazgatója.
Az idei cél a csapatnak egyértelműen az, hogy tényleges ellenfele legyen az elmúlt két évben mindenkit szarrá verő Mercedes istállónak. A csapat ugrásszerű előrelépést vár Melbourne-ben. A csapat elkötelezett és oda fogja tenni magát annak érdekében, hogy legyőzzék az Ezüstnyilakat, jelentette ki Maurizio Arrivabene.
A csapat változatlan pilótafelállással vág neki az idei szezonnak. Pilótái Sebastian Vettel és Kimi Raikkönen. A csapat harmadik számú versenyzője minden bizonnyal Jean-Éric Vergne lesz.Az új autót a bemutatót követően egyből Barcelonába szállítják, ahol várhatóan már vasárnap kipróbálják.