F1 - Francia pilóta idén Renault-ban? Itt a válasz!
Esteban Ocon pénteki első szabadedzéseket és évközi tesztelést is kap a Renault-tól a szimulátor munka mellett. Ehhez jön még egy teljes DTM szezon is a Mercedesszel. Egyszóval igen zsúfolt szezonja lesz a fiatal franciának, de jó irányba haladnak vele.
A franciák Esteban Ocont tartják a jövő nagy reménységének.2014-ben megnyerte a Forma-3-as Európa bajnokságot, tavaly pedig a GP3-ban bizonyított. Nem meglepő, hogy a csapatok felfigyeltek rá, s a Renault tesztpilótai szerepkörét tölteti be 2016-ban. De a Mercedes sem akarja elengedni, hiszen a DTM-ben a Mercedes alkalmazásában marad.
A Forma-1 nem ismeretlen a fiatal francia számára, hiszen 2014 végén a Lotussal tesztelt, tavaly pedig a Force Indiával is tesztelhetett évközben. Azt még nem tudni ki helyett ül majd be a szabadedzéseken, de a Barcelonai és Silverstone-i tesztlehetőséggel is komoly tapasztalatokra tehet szert. Egyszóval a fiatal franciával jó úton haladnak.Figyelembe vehetjük Pascal Wehrlein tavalyi évét is,aki ehhez hasonló utat járt be, s idén a Forma-1-ben versenyez. Ha így megy tovább a franciáknak is lesz egy igazi F1-es csúcspilótájuk.