Dominóeffektus az átigazolási piacon.
Mostanában több szó esik a Forma-1-ben 2017-től, a szabályváltozásokról, illetve arról, hogy ki hol versenyezhet a Forma-1 következő szezonjában. A mai nap derült ki, hogy Nico Hülkenberg a jövő évtől a Renault versenyzője lesz, amivel a német pilóta valóságos "dominóeffektust" indított el az átigazolási piacon. Lássuk most, hogy áll az átigazolási piac:
Ami már biztos, hogy a Mercedes, a Ferrari és a Red Bull Racing csapata tulajdonképpen változatlan felállással vág neki 2017-nek, de a McLaren pilótapárosa is megvan a következő évre Alonso és Vandoorne személyében, de több csapatnál még mindíg sok a kérdőjel.
Williams
A Williamsnél Massa bejelentette visszavonulását a Forma-1-től, így ő kikerült a képből. Bottas maradására kevés a valószínűség, mert őt is hírbe hozták pl. a Renault F1-es csapatával. Felmerül Felipe Nasr neve is, aki 2014-ben a Williams tartalékja volt, Alex Lynn neve is felmerül, de a média a kanadai Lance Stroll nevét emeli ki leginkább, aki Nasr-hez hasonlóan szintén jelentős anyagi támogatást hozna a kék-fehéreknek.
Bottas maradását biztosra mondanám, ám, csapattársa Felipe Nasr, Lance Stroll és a pénz között fog kiderülni. Tipp: Bottas és Nasr
Force India
A Force India a mai napig sötét ló volt az átigazolási piacon. Sokan Pérez távozására mertek volna komolyabb tétet tenni, ám nem jött be. Hülkenberg helyére a Manor versenyzője Pascal Wehrlein, vagy a csapat jelenlegi harmadik számú versenyzője Alfonso Celis lehet a legesélyesebb. Wehrleinnak és Alfonso Celisnek is van tapasztalata a Force Indiával, de előbbinek több esélyt látok.
Tipp: Pérez és Wehrlein
Toro-Rosso
Az olasz kiscsapat visszatér a Renault erőforrásokhoz. Carlos Sainznak van érvényes szerződése a jövő évre, őt biztosra lehet venni a csapatnál, noha a Renault csábította a fiatal spanyolt. Kvjat jövője a nagy kérdés, bár az utóbbi versenyeken magára talált, mégis van egy Pierre Gasly, aki egy GP2-es címmel a zsebében érkezne a Forma-1-be. Így az orosz pilótának nem sok lehetősége maradhat a Forma-1-ben.
Tipp: Sainz és Gasly
Haas
A Haas csapata amilyen jól kezdett, olyannyira beleszürkült az élmezőnybe és a technikai bakikba, mégis az amerikai csapat bemutatkozó idénye pontokban nem rossz. Grosjean maradása biztos továbbra is, ám a csapattárs kiléte a nagy kérdés. Gutiérrez több versenyen is alulmaradt csapattársánál, pontot továbbra sem szerzett, noha sok 11. helyezése van az idéi szezonban. Grosjean mellé Charles LeClerc lehet a legesélyesebb, de Felipe Nasr is esélyes lehet, ha nem marad a Saubernél vagy nem igazol a Williamshez. De a még GP3-ban versenyző LeClerc tűnik a legesélyesebbnek.
Tipp: Grosjean-LeClerc
Renault
Hülkenberg érkezésével már csak 1 hely maradt, de azért is sokan versengenek. Bár a jelenlegi versenyzői pontokat szereztek az utóbbi futamokon, közülük csak 1 kerülne ki győztesen. Esteban Oconnak több esélyt adnák, a francia pilóta idén többször is tesztelhette a Renault autóját. Így ő kerülhet ki győztesnek, bár a sor így is hosszú mögötte, ha figyelembe vesszük Palmert, Magnussent illetve Szirotkint is. Ugyanakkor azt is figyelembe vehetjük, hogy egyes források Bottast is képbe hozzák a franciáknál
Tipp: Hülkenberg-Ocon
Manor
A Manornál ha Pascal Wehrlein valóban a Force Indiához kerül akkor a két szabad ülés sorsa a Rio Haryanto - Jordan King - Alexander Rossi - Kevin Magnussen négyesből kerülhet ki.
TIpp: King és Rossi
Sauber
Az egyetlen pont nélkül álló csapatnál is sok a kérdőjel. Marcus Ericsson maradása biztosnak mondható, bár a svéd támogatói vették meg a Saubert, a svéd versenyző több középcsapattal is tárgyalt. De úgy tűnik marad a svájciaknál. Nasr távozását valószínűnek tartom, mivel több csapaton belüli konfliktusa is volt a szezonban, főleg Ericssonnal, így a brazilnak a Haas, vagy a Williams jöhet szóba. Ericsson mellé a korábbi Sauberes tapasztalattal rendelkező Gutiérrez és a korábbi tesztpilóta Szergej Szirotkin jöhet szóba.
Tipp: Ericcson-Gutiérrez