Hamilton nyert, Rosberg világbajnok, Vettel dobogón zárja a szezont!
Az idei év utolsó versenyén pont került az ügy végére, ami az idei Forma-1-es világbajnokságot és a rekordhosszúságú versenynaptárt illeti. Az év utolsó futamán Lewis Hamilton győzött, ám ez sem volt elég a címvédéshez, mert Nico Rosberg hozta a kötelezőt és másodikként befutva lett világbajnok!
Az év egyik legfeszültebb versenye volt a mai, amin mindenki mindent elkövetett azért, hogy nyerjen, dobogóra álljon, vagy világbajnok legyen, ám a címvédő hiába trükközött, hiába ment az esze után a végén nem ő, hanem Nico Rosberg diadalmaskodhatott, aki így világbajnok lehetett idén Abu Dhabiban.
Hamilton idei 10. pályafutása 53. győzelmét szerezte, Nico Rosbergnek pedig nem kellett ma annyira, mégis Verstappen megelőzése után csöndben tartotta a második helyet, ami számára a világbajnoki címet jelentette. Harmadik helyre a Ferrari és Vettel kúszott fel, aki köszönhetően gumitaktikájának kapaszkodott dobogóra Monza után először. Ezzel pedig ő lett az összetett negyedik a pontversenyben.
Verstappen negyedik lett, de ő szinte mindenhol volt, úgy a mezőny végén, mint pedig a dobogó környékén, ám a gumik elfogytak és a motorerő is kevés volt a végén a Ferrarival szemben. Továbbá Ricciardo ötödik, míg Kimi Raikkönen hatodik lett.
A Force Indiák kettős pontszerzéssel zárták a szezont, Hülkenberg hetedik és Pérez nyolcadik helyének köszönhetően a brit-indiai csapat történetük legjobb eredményét érte el, hiszen sosem végeztek a negyedik helyen az összetettben.Mára már ezt a középcsapatot illene komolyan kell venni!
Az utolsó futamán versenyző Felipe Massa a 2 világbajnoki pontot érő kilencedik helyen zárt, míg az utolsó pont Fernando Alonsoé és a McLarené lett!
Az idei utolsó áldozatok között volt a két Toro Rosso, akik az utolsó futamon kerültek a "mélypontra". Mindkét versenyzőjük váltó illetve erőforrásgondok miatt voltak hajlandóak kiállni. Bottasnak sem akart működni a Williams, Kevin Magnussen is kiállni kénszerült egy orrkúpcserét követően. Jenson Button pedig kerékfelfüggesztés hiba miatt volt hajlandó kiállni utolsó nagydíjhétvégéjén.
Kicsit sokminden történt a mai versenyen: Világbajnokot avattunk, történelmet írt egy középcsapat, illetve a komoly búcsúk, Massáé és Buttoné a legkomolyabb, akik másfél évtizeden keresztül meghatározói voltak a Forma-1-nek. Búcsúzik Charlie Whiteing jobbkeze Herbie Blash, illetve Rob Smedley is távozik a Forma-1 berkeiből, aki korábban a Ferrari, a Williams és Massa jobbkeze is volt. Sokminden történt de ettől szép ez a sportág!
Nico Rosberg a Forma-1 történetének 33. világbajnoka, 3, német világbajnoka, aki 31 évesen és 5 hónaposan 206. futamán ért a csúcsra!
Ilyenkor kicsit meghal a világ, hogy majd egyszer ujjá éledjen. De jövő márciusban egy új korszak indul el a Forma-1-ben!