2016. dec 21.

Forma-1 2016 szezonértékelő

írta: Békés Ádám
Forma-1 2016 szezonértékelő

Az idei Forma-1-es világbajnokság is ugyan ott folytatódott, ahol 2015 végén abbamaradt, a végső győzelmet harmadszor zsinórba is az Ezüstnyilak a Mercedes versenyzői szerezték meg ám a címvédés elmaradt, Nico Rosberg lett 2016 világbajnoka aki az előző éveknél jóval összeszedettebben versenyzett és megnyerte első világbajnoki címét. Idén a legtöbbet talán a Ferraritól vártuk, ám a Red Bulltól jött a válasz. Idén a növekvő létszám és a 21 futam jóval kiélezetteb csatákat hozott a világbajnoki pontokért és dobogós helyezésekért. 

Lássuk az idei szezont szakértői szemmel: 

ros.jpg

Az idei világbajnok tehát Nico Rosberg a Forma-1 történetének 33. világbajnoka, Schumacher és Vettel után ő a 3. német világbajnoka a Forma-1-nek, aki pályafutása 206. Forma-1-es nagydíján 31 évesen és 5 hónaposan lett 2016 világbajnoka. Harmincnégy év után pedig odaért édesapja Keke Rosberg mögé! Ha úgy vesszük a Forma-1 történetének "legtürelmesebb" világbajnoka, ha azt vesszük figyelembe, hogy hány nagydíj kellet ahhoz, hogy ezt megvalósítsa. Rosberg pályafutása 206. futamán lett a Forma-1 világbajnoka, amivel megdöntötte Nigel Mansell rekordját, aki 176 futam után lett világbajnok 1992-ben, viszont ő a 13. szezonjában ért a csúcsra. Így ebben a tekintetben ő a legtürelmesebb világbajnoka a Forma-1-nek!

Hiába Rosberg a világbajnok a legtöbb győzelem és Pole pozíció és dobogós helyezés Hamilton nevéhez fűződik, aki 12 alkalommal rajtolhatott idén az első helyről, 10 győzelmet szerzett összesen 17 alkalommal állhatot dobogóra. Az meg már megint nem kérdéses, hogy a legtöbb győzelem idén Merdedes siker volt, Rosberg és Hamilton összesen 19 győzelmet szereztek az Ezüstnyilaknak. A szombati elsőségek terén is a Mercedes volt a legjobb Monacót leszámítva minden futamon valamelv pilótájuk indulhatott.

368f4e6e00000578-3706052-image-a-16_1469395432867.jpg

Idén a megváltást mindenki a Ferraritól várta, de a csattanós válasz a Red Bull Racingtől jött, akik több ízben is borsot törtek a Mercedesek alá, aminek eredménye 1-1 győzelem Ricciardo és Verstappen révén és egy Pole pozíció a Ricciardo révén. Összesen 16 dobogós helyezést szerzett a Red Bull csapat 8-at Ricciardo 7-et Verstappen és 1-et Kvjat. Noha több győzelemre is hivatott volt idén a Red Bull Racing mégis emelt fővel zárták 2016-ot, megverve a magabiztosabb Ferrarit is. Egyértelmű, hogy a legtöbbett fejlődött csapat idén a Red Bull Racing csapata. 

051316_motor_verstappen_first_day_vadapt_664_high_71.jpg

 A 2014-hez képest 2015-re rengeteget fejlődött a Ferrari, ezt a formát részben sikerült átmenteni 2016-ra is, ám a szezon második felére kiénekelte a Red Bull a sajtot a szájukból. Hiába a nagy remények és a magabiztosság, csak év elején tudták megvillantani oroszlánkörmeiket. Ez csupán arra volt elég, hogy Ausztráliában és Kanadában a jobb rajtnak köszönhetően tudták legyűrni a Mercedest, ám a győzelem 2014 után idén sem jött össze. Vettel és Raikkönen csak második helyig tudtak eljutni, ráadásul az év második felében csak a harmadik erőnek számított a Mercedes és a Red Bull után. Hiába a nagy remények a kitűzött célok nem lettek megvalósítva. A Ferrari a legnagyobb csalódás ha az idei F1-es szezont vesszük figyelembe. 

12794475_1246211645408457_4351333903906663617_n.jpg

 A Williams istálló 2014-ben tarolt ám 2014-hez képest tavaly elvesztek. Idén pedig FW38-cal megpróbálták kiküszöbölni az alacsony tempós tapadáshiányukat. Ez pedig az év közepére eltűnt. Nem hogy a Red Bullal, a Force Indiákkal nem tudták a versenyt felvenni, akik a szezon folyamán fokozatosan jöttek fel mint a talajvíz. Pedig év elején még nem zavarták a pontszerző pozíciókat év közben megtáltosodtak, Pérez révén pedig két harmadik helyet is szerzett az indiai csapat, egyet Monacóban, a másikat pedig Bakuban. Nico Hülkenberg is hozza a pontokat a csapathoz, akinek egy Belgiumban szerzett negyedik hely a legjobb eredménye. A szezon második felében  a Force India volt a dominánsabb a pontszerzések terén, aminek meg is lett az eredménye, negyedik helyen végeztek az összetett pontversenyben. Ezzel pedig a Force India története legjobb szezonját teljesítette. Az áttörést a Spanyol nagydíj és az utána következő tesztidőszak hozta, aminek következtében új fejlesztéseket próbált ki a csapat, ami a szezon hátralévő részében meghozta a jó eredményt. Az év meglepetéscsapata címet szerintem nyugodtan odaadhatjuk a Force Indiának. 

15219464_1152882904808643_1971086557992616863_n.png

Ha az év meglepetésversenyzőjét meg kellene válasszuk, akkor Rosbergen, Ricciardon, Verstappenen át Carlos Sainz és Fernando Alonso is megkapná ezt az elismerést. Mégis számomra nem közülük kerülne ki a nyertes, holott, Rosberg világbajnok lett, Verstappen történelmi győzelmet szerzett, Ricciardo győzelmekre volt hivatott, Carlos Sainz és Alonso pedig az autójuk felett teljesítettek idén. 

Számomra az év meglepetésversenyzője a mexikói Sergio Pérez, aki nem egy élversenyző, igaz jelentős anyagi háttérrel szállt be a Forma-1-be, ettől eltekintve gyors, tehetséges lesipuskás a rajtoknál, illetve a mezőny legnagyobb gumimágusa. A mexikói pályafutása legjobb szezonját teljesítette 2016-ban. 101 pontjával világbajnoki hetedikként zárt, 2 dobogós helyezésével pedig igen csak borsot tört a jóval esélyesebbek orra alá. Van oka reménykedni, ami 2017-et illeti. 

13508833_1015046858592249_7312348601955161366_n.jpg

Aki viszont a legtöbbet fejlődött 2015-höz képest, az kétség kívül Max Verstappen. Ő ahogy átült a Red Bull Racing autójába nemhogy rögtön futamot nyert, hozta továbbra is a jó eredményeket dobogós helyezéseket. Csattanós választ adott a kritikusoknak, amit pedig Interlagosban csinált, arra szavakat nem lehetne találni. De a jövő világbajnokáról beszélhetünk, és még mindíg "csak" 19 éves. 

15442323_1175561532540780_8361703720380869615_n.jpg

Idén öt újoncot avatott a Forma-1: Palmer, Wehrlein, Stoffel Vandoorne, Esteban Ocon és Rio Haryanto. A tavalyi szezonhoz képest az idén debütáltak nem nagyon zavarták a világbajnoki ponttabellákat a 21 futam alatt. Pontot is csak Werhlein Spielbergben, Palmer Malajziában és Stoffel Vandoorne Bahreinben szerzett. Mindhárom újonc megérdemelné az év újonca címet, de Wehrlein az, aki az újoncok közül a legnagyobb erőbedobással versenyzett idén, ám pont ő a kérdőjel 2017-ben. 

13567244_1004964829617289_6640694807550952271_n.jpg

A legnagyobb visszaesés idén Daniil Kvjat nevéhez fűződhet, aki idény 3. futamán dobogóra állhatott, ám év végén majdnem ülés nélkül maradt, ami 2017-et illeti. Az orosz Kínában dobogóra állhatott, ám az orosz verseny után Helmut Marko meghozta azt a döntést, ami Kvjat karrierjébe is kerülhetett vona. Így Barcelonától a Toro Rosso csapatnál folytatta a versenyzést, ám keményen meg kellet küzdjön azért az 4 világbajnoki pontért, amit a Toro Rosso csapat versenyzőjeként kezdett. 2017-re kapott még egy esélyt, ám ezzel tényleg élnie kell az orosznak!

1460889789227.jpg

2017-ről csak annyit, jönnek az új szabályok, de kitudja milyen erősorrendek lesznek, marad-e az a megszokott hegemónia, ami évekig volt, vagy valaki odaér a Mercedes mellé, vagy elé? Hol lesz a Ferrari? Mit csinál a Red Bull? Jön e valaki meglepetésszerűen? Egy biztos jelentős változások jönnek és 94 napot kell várni arra, hogy megtudjuk mire lesznek jók az új szabályok a Forma-1-ben! 

Szólj hozzá

Ferrari Red Bull Rosberg Ricciardo Force India Pérez Verstappen F1 2016 Wehrlein Kvjat