Hamilton duplázott Spanyolországban
Lewis Hamilton nyerte az idei év ötödik futamát Spanyolországban, idei második győzelmét szerezve. A dobogóra a három élcsapat versenyzői állhattak fel. Sebastian Vettel második, míg Daniel Ricciardo idei első dobogós helyezését szerezve a harmadik lett.
A verseny nagyrészt a Ferrari pilótája Vettel vezette, ám a Mercedes taktikai húzása bejött, de ezért a győzelemért meg kellet dolgozni az ezüsnyilaknak. Hamilton idei második összességében 55. sikerét szerezte. Vettel második helyével továbbra is vezeti a bajnokságot, Ricciardo pedig előszöt pezdgőzhetett a dobogón. A Force Indiák ismét bizonyítottak, Pérez negyedik, Ocon az ötödik lett. Ezzel pedig a Force India idei eredményét felülmúlta, amivel kimagaslik a középmezőnyből.
Nico Hülkenberg a Renault idei eredményét szerezte meg hatodik lett. A spanyolok közül csak Carlos Sainz volt eredményes aki hetedik lett. Pascal Wehrlein megszerezte a Sauber idei első pontjait, nyolcadik lett. Kvyat ismét pontot szerzett, ő lett a kilencedik. Az utolsó pontot pedig a Haas franciája Romain Grosjean zsebelhette be. Sok meglepetéspontszerző volt, ami annak is köszönhető, hogy a nagycsapatok versenyzői is kiállni kényszerültek.
Raikkönen és Verstappen az első körben ütköztek össze, Vandoorne a Massával való koccanást követően adta fel a versenyt, Bottas pedig motorhiba miatt volt kénytelen kiállni.
Igazi autóverseny volt a mai 66 körön keresztül tele izgalommal, előzésekkel és nem várt eredményekkel. A Száguldó cirkusz Monacóban fog folytatódni.