Jöhetnek az új fiúk?
Feltehetjük a kérdést magunknak, amikor is a jobbnál jobb tehetségek bizonyítanak az alsóbb kategóriákban.
Jelen állás szerint két GP2-es pilóta esélyes arra, hogy a Forma-1-ben versenyezhessen 2016-ban.Legnagyobb esélye annak a Stoffel Vandoorne-nak van, aki a McLaren-Honda egyik kiszemeltje, és a GP2-es bajnokságot toronymagasan vezeti, ugyanakkor a McLaren nevelőegyesületének tagja évek óta.A másik esélyes az az Alexander Rossi, aki tavaly a Caterham és a Marussia tesztpilótája volt, ám nagyon kevés lehetőséget kapott, viszont ő is bizonyít, legjobb esetben pedig a jövőre induló Haas csapat egyik pilótája lehet, kijárna neki az ülés, amerikai csapat amerikai pilótával szép párosítás lenne.
Sok tehetség van még a GP2-ben, ott van még Mitch Evans, aki szintén hozza a jó eredményeket, aminek következtében egy-egy csapat felfigyelhet rá jövőre, de ott van még Szirotkin, akit igen tehetségesnek tartanak, illetve a Ferrari által nevelt Raffaele Marciello, aki a Sauber tesztpilótája már, szóval sok név van a várakozóban, akik a közeljövőben csatlakozhatnak a Száguldó cirkusz mezőnyéhez.