Az utolsó győzelem!
Ma 9 éve annak, hogy Michael Schumacher utóljára aratott győzelmet Forma-1-es versenyen, ami pályafutása legszebb győzelme is egyben.
Ám az időmérőn nem igazán kedveztek a körülmények Schuminak és a Ferrarinak, első helyről Alonso indúlt Fissichella és meglepetésre Rubens Barrichello előtt. Schumi csak hatodikként várhatta a piros lámpák kialvását. Az eső már nem esett a verseny rajtakor, lassan, de száradt a pálya. Az első kiállásokig a két Renault uralta a versenyt, Schumi pedig fellopakodta magát a harmadik helyre, miután Kimi Raikkönen motorhiba miatt kiállni kényszerűlt.
A verseny közepe fele a pálya jócskán száradt, de még a száraz pályás gumi nem volt annyira alkalmas, kérdés, hogy ki vállalja először be, Kubica volt az első, aki bevállalta, hogy felteszi a száraz pályára alkalmas gumit, ám kétszer megpörgött a kivezető körén, így nem sikerült 19-re lapot húzzon. De nem jött ki a lépés a Renault és Alonso kerékcseréje körül és ez a győzelmébe került. Így Fissichella és Schumacher is megelőzte. 15 körrel a vége előtt pedig a győztes sorsa is eldőlt, mikor Michael Schumacher átvette a vezetést. 9 körrel a vége előtt pedig Alonso előzte meg Fissichellát
Az utolsó körökre ismét elkezdett az eső esni, de ez a sorrenden nem változtatott, csak az időkülönbségen. Az első 3 sorrendje Schumacher, Alonso, Fissichella, majd utána jött a kavarodás, Sato és Albers jó alaposan betartott Heidfeldnek és az üldözőknek, melynek következtében Barrichello koccant vele. Így lett negyedik Button, ötödik de la Rosa, Barrichello letört szárnnyal bejött hatodiknak míg kitört hátsó kerékkel Nick Heidfeld hetediknek. Az utolsó pont Mark Webberé volt.
A vétkeseket, Satot és Alberset megbüntették. Satot kizárták, míg Albers időbüntetést kapott. Schuminak ez volt a 91. győzelme, amivel még mindíg toronymagasan vezeti a tabellát a futamgyőzelmek terén.