Dráma Szuzukában a szó szoros értelemben!
Ma 9 éve rendezték a 2006-os Japán nagydíjat, ami arról marad emlékezetes, hogy Schumi motorja elfüstölt, aminek következtéen elszálltak az esélyek arra, hogy nyolcszoros világbajnokként fejezze be pályafutását.
A versenyen Massa indúlt az első rajtkockából, mellőle Michael Schumacher és meglepetésre Ralf Schumacher lett a harmadik, a Renault-sok dolgát megnehezítették, hogy a Toyoták és a Hondák a hazai pályájukon sakkban tartották a Renault, ám a versenyen már más képet kaptunk.
A versenyben az első kiállásokig Massa vezetett, Schumacher lőtávolban volt, Alonso felzárkózott a harmadik helyig, majd a kiállásokat követően Alonso Massát megelőzve Schumacher nyomába eredett. Alonso egy hajszállal de gyorsabb volt körről-körre Schumachernél, majd jött a dráma. 18 körrel a leintés előtt a Degner kanyarban elfüstőlt Schumi Ferrarija, és félreállt, így Alonso vette át a vezetést, Schumacher természetesen csalódott volt, ám a csapatnak mégis megköszönte azt, amit megtettek neki.
Schumi kiesése után a sorrend nem változott, Alonso megnyerte pályafutása során először a Japán nagydíjat, Massa és Fissichella előtt, utóbbi a dobogón elsírta magát, mivel a versenyhétvége előtt vesztette el legjobb barátját, a verseny utáni sajtótájékoztatón elmondta ő érte ajánlja fel ezt a harmadik helyet. A további pontszerzők: Button, Raikkönen, Trulli, Ralf Schumacher és Heidfeld.
Alonso ezen a versenyen jelentős lépést tett az újabb világbajnoki címe felé, Schuminak pedig már csak abban az esetben lett volna esélye megnyerni a bajnokságot, a nyer Brazíliában és Alonso nullázik.