F1: Elvetették a tankolás újbóli visszavezetését, talán nem is probléma
Ismét elvetették a verseny közbeni tankolás újra bevezetését, ez pedig a Forma-1 mai válságos korszakában fél millió dollárral növelné a csapatok kiadását, nem beszélve a kockázatról. Emlékezzünk vissza annak idején milyen célból is tiltották be. Idézzünk fel pár esetet az elmúlt több mint két évtízedből.
1. Jos Verstappen Hockenheim 1994
1994-ben vezették vissza a kötelező tankolást a versenyeken, aminek először a holland Jos Verstappen itta meg a levét, a Német Nagydíjon, amikor is kiállás közben meghibásodott a cső, aminek következtében a forró benzin az autóra ömlött az autó meggyulladt, a lángok a tetőterasz magasságáig csaptak fel. Verstappen és a Benetton csapat öt szerelője kissebb sérülésekkel megúszta a balesetet.
2. Eddie Irvine Belgium 1995
Verstappenhez hasonlóan Eddie Irvine-t is a boxutcában ért a forró zuhany, miután nem zárt rendesen a töltőcsonk szelepje, így az autóra fröccsent a benzin ami meggyulladt, az autót el tudták oltani, de az akkori Jordan-Peugot pilóta feladta a versenyt.
3. Michael Schumacher A1 Ring 2003
Teljesen szokványos tankolásra érkezett az akkor még csak ötszörös bajnok Michael Schumacher, akinek tankolásakor egy kevés benzin folyt ki a kasztnira, ám a Ferrari felkészült és pillanatok alatt eloltották, a világbajnok időt vesztett ugyan, de mégis megtudta nyerni a futamot.
4. Felipe Massa 2008 Szingapúr
Felipe Massa a Forma-1 első éjszakai versenyen Szingapúrban a boxkiállásán magával vitte a tankolócsövet, az egész bokszutcán keresztül húzta maga után, és még benzin is spriccelt belőle. A csapat tagjai eszeveszetten rohantak a kocsi után, és komoly másodperceket és persze helyezéseket vesztettek a figyelmetlenségük miatt. Akár az egész boxutca berobbanhatott volna a folytonos melegesédtől ám szerencsére nagyobb baj nem történt. Massa és a Ferrari komoly pontokat vesztett ezen a versenyen, ami a VB. címbe is került.Ez volt az a baleset, ami a tankolás betiltásához vezetett.
5. Heikki Kovalainen és Kimi Raikkönen 2009 Brazília
A futam második körében a két finn a boxutcába hajtott a kalandos első kör után, ám a boxban is elég kalandos események történtek. Kovalainen letépte a tankolócsövet több liter üzemanyag a forró aszfalton, majd jött Raikkönen, áthajtott a benzintócsán és picit föl is gyulladt az autója. A McLarenről a töltőcsonkot leszedték a
Brawn szerelői, és Raikkönen is folytathatta a versenyt a forró incidens után. Ez már pedig olaj volt a tűzre a Szingapúri eset után.