Új női versenyző a Forma-1 légkörében
Mint ismeretes, a Sauber ma hivatalosan is bejelentette, hogy női tesztpilótát szerződtettek. Az illető 23 éves, kolumbiai születésű és Tatiana Calderónnak hívják. Jelenleg a GP3-ban versenyez, de több sikert ért el a Forma-3-ban is. A tervek szerint a szimulációs fejlesztésekben segít majd a Saubernek.
A tavalyi évben a GP3-ban versenyzett és két tízedik helyezésével 21. helyen zárt az összetettben, a Forma-3-as bajnokságban pedig egy ötödik helyezést ért el az egyik fordulón. Az ő szerződtetése mindkét oldalról pozítív lehet, egyrészt a csapatnak segíhet adatokat szerezni, gyűjteni, másrészt az ő karrierjét is segítheti ez. Illetve támogatót is hoz a csapathoz. A tervek szerint pénteki szabadedzéseken is részt vehet majd. Utóljára női versenyző 2015-ben Silverstone-ban vezetett Forma-1-es autót, akkor Sussie Wolff volt a szerencsés.
„Nagyon boldog vagyok, hogy csatlakozhatok a Sauber F1-es csapatához fejlesztőpilótaként” – mondta a versenyzőhölgy. „Szeretném megköszönni Monisha Kaltenbornnak és az egész csapatnak, hogy megadták nekem ezt a lehetőséget, valamint az Escuderia Telmexnek is a támogatást. Hálás vagyok azért, hogy egy ilyen régóta működő csapattal dolgozhatok együtt, és hogy hasznot húzhatok a tapasztalatukból. Alig várom, hogy elkezdhessük a közös munkát, és hogy annyit tanulhassak, amennyit csak lehet. Ezzel egy lépéssel közelebb kerültem az álmomhoz, hogy egyszer a Forma-1-ben versenyezhessek!” Így nyilatkozott a kolumbiai autóversenyzőnő, aki elárulta dédelgetett álmát is.
Az utóbbi években a másik nem is jelen volt a Forma-1-ben, de nem vitték sokra, elég, ha Sussie Wolffra, Carmen Jordára, Simona de Silvestrora, vagy Maria de Villotára gondolunk.
Sussie Wolffnak volt talán a legtöbb esélye ahhoz, hogy hosszú idő után ő legyen az első női pilóta a Forma-1-ben. Korábban a DTM-ben versenyzett 2012-től 2015-ig a Williams tartalékversenyzője volt. Négy alkalommal kapott lehetőséget versenyhétvégéken, illetve szezonelőtti, illetve szezonközti teszteken, ám ő a visszavonulás mellett döntött 2015 végén. Egyébként áprilisban anyuka lesz, a korábbi Williams tartalékversenyző.
A spanyol Carmen Jorda is ebben a cipőben volt, évekig a Lotus, majd a Renaut tartalékja volt ám lehetőségeket nemigen kapott. A Renault éra óta pedig nem kap lehetőséget a Forma-1-ben, hanem inkább a Renault WEC-s projektjében segíti a fejlesztést.
A kolumbiaihoz hasonlóan a svájci Simona de Silvestrot is a Sauber szerződtette 2014-ben, de a Forma-1 nem igazán feküdt neki, ugyan vállalt epizódszerepet a Formula-E-ben a kamatokat az IndyCarban kapta meg az Andretti Motorsportnál.
A spanyol Maria de Villota 2012-ben többször is tesztelhette a Marussia autóját, ám egy végzetes tesztbaleset a látását és a karrierjét pecsételte meg. Benne is az a potenciál volt meg mint mondjuk Sussie Wolffban.
A Sauber új kolumbiai fejlesztőpilótájának érkezése törheti meg a csendet, ami a másik nemet és a Forma-1 kapcsolatát illeti. A lehetőséget megkapta, már csak élnie kell ezzel!