Kettős Ferrari győzelem a Hungaroringen
Sebastian Vettel és a Ferrari győzött a 32. Magyar nagydíjon. A Ferrari németje végig kontrollálta a 70 kört annak ellenére, hogy alulkormányzottság is hátráltatta őt a versenyen. Kimi Raikkönen beteljesítette a csapat kettős győzelmét. Harmadik pedig Valtteri Bottas lett, akit az utolsó métereken engedett el csapattársa.
Vettel végig kontrollálta az egész versenyt annak ellenére, hogy a Ferrari németjét a verseny előtt és közben problémák álltak fenn, mégsem remegett meg a keze, aminek köszönhetően őt intették le elsőnek a 70. kör végén. Vettel idei negyedik győzelmét szerezte, aminek köszönhetően 14 pontos előnnyel mehet a nyári szünetre. Kimi Raikkönen második helyével beteljesítette a Ferrari idei második kettős győzelmét, valamint a finnt választották meg a nap versenyzőjének. Bottas pedig visszakapta harmadik helyét az utolsó körben.
Hamilton negyedik lett, amivel ismét alul maradt riválisával szemben, noha a Mercedes megadta neki, hogy Raikkönent támadja és esetleg a győzelemért harcoljon, ám a lehetőséggel nem tudott élni sőt a dobogóról is lemaradt. Verstappen pedig az egyetlen állva maradt Red Bullal ötödik lett.
Megvan a McLaren-Honda idei legjobb eredménye Fernando Alonso révén, aki a hatodik lett és a neve mellé még egy leggyorsabb kör is íratik. Carlos Sainz a Toro-Rossóval a hetedik lett. A Force Indiák a tegnapi gyenge szereplés után kettős pontszerzéssel távozhatnak a Hungaroringről Pérez a 8. Ocon a 9. lett. Az utolsó világbajnoki pontot Stoffel Vandoorne szerezte, aki első pontjait szerezte meg idén.
Az idei Magyar nagydíjon négyen estek ki. Daniel Ricciardo az első kanyarokban búcsúzott a csapattársával való összekoccanás után, akit büntetéssel is súlytottak. Grosjean a rosszul rögzített kerékanya miatt kellet idő előtt kiálljon. A verseny utolsó köreiben a beugró Paul di Resta és Nico Hülkenberg állt ki.
A világbajnokság négy hetes szünetre megy, de még előtte egy évközi tesztre is sor kerül a Hungaroringen, de legközelebb élesben a fiúk Belgiumban találkoznak egy hosszabb szünetet követően!