Ferrari győzelem Hamiltonföldön
Sebastian Vettel nyerte az idei Brit nagydíjat Lewis Hamilton és Kimi Raikkönen előtt. Az év eddigi legjobb versenyét láttuk. Soha rosszabb versenyünk ne legyen!
Sebastian Vettel a rajtnál legyőzte Hamiltont, lényegében ott dőlt el a győzelem, illetve a 49. körben, amikor Bottast előzte meg a Ferrari négyszeres világbajnoka. Vettel idén negyedszer győzött, amivel 51. sikerét jegyezte a Forma-1-ben egyenlített tehát Alain Prosttal. Hamilton második lett, azok után, hogy a verseny elején Raikkönennel összeakadt és a mezőny végére esett vissza.Ő lett a nap versenyzője megérdemelten. Mert talán többet hozott vissza mint amit lehetett volna. A dobogó harmadik fokára Kimi Raikkönen állhatott fel, aki szintén visszaesett, sőt meg is büntettek a verseny során.
A biztonsági autós fázis Bottasnak is kedvezett, aki vezette a futamot. A finn kockáztatott ami nem jött be. A futamgyőzelem elúszott, sőt még a dobogós helyezés is. Bejött negyediknek de nagyon a nyakán Ricciardoval, aki ötödik lett. Pontot szerzett még Nico Hülkenberg a Renaultval, Ocon hetedik lett a Force Indiával. Alonso is pontot szerzett, csakúgy mint Kevin Magnussen. Az utolsó pont Pierre Gaslyé és a Toro Rossóé lett.
A versenyen többen is elvéreztek. Brendon Hartley számára el sem kezdődött gyaníthatóan a tegnapi balesetet követően nem tudták rendesen összeszerelni a Toro Rossót. LeClerc a Sauber boxutcai bakijának köszönhetően volt kénytelen kiállni ezzel eladva egy pontszerző helyet. Ericsson sem fejezte be a futamot miután a gumifalban kötött ki. Grosjean és Sainz sem ért célba. A két pilóta is a bukótérben végezte. Verstappen pedig váltóhiba miatt volt kénytelen kiállni. Ismét egy felemás hétvége a Red Bullnál.
Az év eddigi legjobb futama és legjobb befutóját láthattuk. Ez vetett véget az első és talán utolsó tripla hétvégének ami a Forma-1-ben volt. Egyuttal a Forma-1 letudta az első félidőt az idei évnek. A második félidő pedig Németországban, Hockenheimben folytatódik.