Hammertime és Ferrari dráma Silverstone-ban!
Lewis Hamilton nyerte az idei Brit nagydíjat, amivel zsinórban negyedszer győzött hazai pályán. Valtteri Bottas a kilencedik helyről jött fel a dobogó második fokára, harmadik helyen a defekt ellenére Kimi Raikkönen végzett. Ám a futam legnagyobb vesztese Sebastian Vettel, akit szintén defektet kapott így ő csak a hetedik lett. A Ferrarik valamit elszámoltak gumik terén.
Hamiltont hazai pályán és a mai győzelmét semmi sem zavarta meg. A brit pilóta idei negyedik győzelmét szerezte, összességében pedig ötödik győzelmét szerezhette meg a sajátjai előtt Nagy Britanniában. Valtteri Bottas mentette menthetőt és a legtöbbet mentette, hiszen a váltócseréjét követően zseniális gumitaktikáva a 9. helyről a dobogó második fokáig kapaszkodott fel. Ezzel beteljesítette az idei második kettős győzelmét a Mercedesnek. Harmadik pedig kis szerencsével ugyan de Kimi Raikkönen lett, akit a futam utolsó köreiben defektet kapott. Ám nem ő bukta a legtöbbet.
Max Verstappen végre eredményes volt, negyedik lett, Bottas után pedig Daniel Ricciardo mentette a legtöbbet, aki a mezőny végéről ötödiknek jött fel. Hatodikként a Renault és Nico Hülkenberg jött be beállítva ezzel a franciák idei legjobb eredményét.
Sebastian Vettel hetedik lett azok után, hogy az utolsó előtti körben ő is defektet kapott, ezzel ő bukta a legtöbbet a mai versenyen, aminek következtében 1 pontra olvadt előnye az összetettben. A Force Indiák megint kettős pontszerzéssel távoztak, ezuttal Ocon megverte Pérezt, de ígyis 8-9. helyre behozták az autót a hazai pályán. Az utolsó világbajnoki pont Felipe Massáé lett, Stoffel Vandoorne pedig éppen csak lemaradt a pontszerzésről.
A versenyen Jolyon Palmer már a felvezető kör végén kiállt, Carlos Sainz a csapattársával való koccanás következtében kellet kiálljon az első körben. Fernando Alonso alatt pedig ismét a motor adta fel a szolgálatot.
Hamilton mai győzelmével nyitottá vált a világbajnokság a Magyar nagydíj előtt hiszen egyetlen pontra megközelítette Vettelt összetettben, ahová Bottas is szépen lassan becsatlakozik, mármint a VB. címért folyó harcban. A Forma-1 a féltávhoz érkezett a szezon második fele a Hungaroringen folytatódik két hét múlva!