2017. nov 12.

Vettel győzött és hadat üzent a Ferrari 2018-ra!

írta: Békés Ádám
Vettel győzött és hadat üzent a Ferrari 2018-ra!

Sebastian Vettel győzött Interlagosban pályafutása során harmadszor győz Brazíliában először a Ferrarival. Valtteri Bottas a pole pozícióból indulva csak a második lett, harmadik helyen pedig Kimi Raikkönen végzett zsinórban harmadik dobogóját szerezve!

untitled_10.png
Vettel a rajtnál megelőzte Bottast, onnantól pedig végig kontrollálta a versenyt és őt intették le győztesen a 71. kör végén. Idén ötödször győzött a Ferrari német versenyzője először a nyári szünet óta. Összességében pedig 47. futamgyőzelme ez a németnek. Bottas nyilván győzni szeretett volna, ám ma a Ferrari jobbnak bizonyúlt. Második helyével első dobogóját szerezte Interlagosból. Kimi Raikkönen bebiztosította a kettős dobogót a Ferrarinak, zsinórban harmadszor dobogón a finn, összességében pedig 91. alkalommal.
Lewis Hamilton a Boxutcából rajtolva negyedik lett, ugyan a dobogóról lemaradt, de a nap versenyzőjének megszavazták. A Red Bull Racingesek ötödik és hatodik helyen jöttek be Verstappen - Ricciardo sorrendben. Utolsó hazai futamán Felipe Massa hetedik lett, Fernando Alonso pedig pontot szerezve ismét a McLarennek nyolcadik lett. A Force India most csak egy autóval volt eredményes Perez 9. helye révén. Az utolsó világbajnoki pont pedig Nico Hülkenbergé és a Renault-é lett.
A versenyen a rajtnál hárman is elvéreztek: Kevin Magnussen a Stoffel Vandoorne-al való ütközést követően voltak kénytelenek kiállni, majd Esteban Ocon is elkönyvelte első kiesését miután Grosjeannal ütközött. Rajtuk kívül Brendon Hartley volt még aki nem látta meg ma a kockás zászlót.
Két hét múlva folytatódik az idei szezon, ahol lezárul a 2017-es évad ez a helyszín pedig Abu Dhabi lesz. 
Szólj hozzá

Ferrari Győzelem Vettel Raikkönen Interlagos Bottas